Kaszkád – lépésről lépésre

A zsonglőrködés egyáltalán nem olyan ördöngösség, mint amilyennek látszik. Ha már láttál zsonglőrt biztosan ismered a kaszkád figurát. A kaszkádot bárki megtanulhatja pár nap alatt, csak egy kis türelemre és kitartásra van szükség hozzá.

Kezdetnek vegyünk egy labdát… illetve, ha jobban meggondolom eleinte még labdára sincs szükség. Vegyünk bármit ami elég gömbölyű, nem könnyebb mint egy teniszlabda, de nem nehezebb egy biliárdgolyónál. Végső esetben egy vastagabb pár zokni is megteszi, ha sikerül elég gömbölyűre összecsomagolni…Persze a legjobb ha kéznél van néhány “hivatalosnak nevezett” zsonglőrlabda (pár száz forintos hihetetlenül akciós áron akár hármat is lehet kapni). Eleinte érdemes olyat választani, ami nem nagyon pattog, mert sajnos elég sokszor le fogod ejteni, és azt hiszem nem akarsz állandóan az asztal alatt keresgélni… Néhány babzsák vagy ‘footbag’ például tökéletesen megfelel a célnak, de profi boltokat is taláhatsz erre. Mindezek mellett válassz olyat, ami igazán tetszik, mert elég sok időt fogtok együtt tölteni…

Ha megvannak a labdák, egyelőre vegyünk elő egyet. Az alapfelállás a következő: a labdát valamelyik kézben tenyérrel felfelé tartjuk, a másik kezünkkel felkészülünk a fogadásra. Lazán dobd fel a labdát a levegőbe, és kapd el a másik kezeddel! A videó segít, ha nem sikerült elképzelni… Nagyon fontos, hogy a fogadó oldalon ne emeld fel a kezed, nem kell a labda után kapni, csak hagyd, hogy szépen belessen a tenyeredbe. Akkor lesz igazán szép, ha főleg az alkarod dolgozik, és a felkar végig a tested mellett marad. Dobás közben a labdát nézd, a kezednek érezni kell, hová kell nyúlnia!

Helyes
Helytelen

Oké, ez egyszerű volt. Nem kell unalomig gyakorolni, előbb-utóbb úgyis belerázódsz ahogy egyre jobban elmélyülsz a zsonglőrködés tudományában. A következő lépéshez még egy labdára lesz szükség: most kettőt fogunk cserélgetni a két kezünk között. A kaszkád tanulásakor mindkét labdát felfelé kell dobni, ezt fontos megjegyezni, mert a legtöbb ember zsonglőrködés alatt a koszorú nevű figurát érti, és ha egyedül próbál zsonglőrködni tanulni rögtön ezzel kezdi. Ez aztán vagy nagyon sokáig tart, vagy sose sikerül… A kaszkád sokkal egyszerűbb figura, és ebből érdemes kiindulni sok más trükk tanuláskor is.

Fogj egy-egy labdát mindkét kezedbe és dobd fel az egyiket a levegőbe (kicsit szemmagasság fölé), amikor a pályája csúcsához ér, dobd fel a másik labdát is. Kapd el az elsőt, aztán a másikat. Remélem közben helyet cseréltek… Úgyis fogalmazhatunk, hogy az első labdát próbáld meg elkapni a másik kezeddel, és közben – úgy mellesleg – dobd el a másik labdát is (amit aztán kapj el az első kezeddel). A lényeg a mellesleg-en van. Arra koncentrálj, hogy elkapd a labdát, és ne arra, hogy eldobd a másikat is!

Fontos, hogy mindkét labdát dobni kell, nem átadjuk a labdát egyik kezünkből a másikba, hanem feldobjuk! Ha már próbálkoztál a koszorúval, esetleg ebbe a hibába esel…

Egy másik probléma, hogy eleinte sokan nem tudják felfelé dobni a labdákat (különösen a másodikat) inkább előre dobálják. Ha te is így jársz, keress egy üres falfelületet valahol a lakásban, és állj elé! Így a véletlenül előre dobott a labdák visszapattannak a falról, és kis ügyességgel még folytatni is tudod…

Végül egy harmadik gyakori hiba, ha valaki dobás helyett gurítja a labdát az ujjain. Erről tessék leszokni, mert nem szép! Szépen marokra fogjuk a labdát, aztán fel a levegőbe!

Ezt a lépést elég sokat kell gyakorolni, de ha már jól megy, semmi gond nem lehet három labdával sem. Fontos, hogy mindkét kezeddel meg kell tanulnod elkezdeni a figurát, nem elég csak az ügyesebbikkel. Sajnos a dolog szimmetrikus, tehát amíg nem tanulsz meg mindkét kézzel indítani, nem fogsz tudni három labdával sem zsonglőrködni… A legjobb ha felváltva csinálod, egyszer jobb kézzel indítasz, aztán ballal.

Feltéve, hogy jól begyakoroltad a fentieket, elkezdtetünk három labdával foglalkozni. Izgatott vagy, ugye? Örömmel jelenthetem be, hogy túl vagyunk a nehezén. Már csak egy harmadik labda kell, ami összeköti a bal oldali indítást a jobb oldalival, és kész is van a kaszkád! Fogj két labdát az ügyesebbik kezedbe és egyet a másikba. Az első két dobás pont olyan lesz, mint amit idáig gyakoroltál: dobd el az egyik labdád az ügyesebbik kezedből, és cseréld ki a másik kezedben levővel. Most egy labda vészesen közeledik az ügyesebbik kezed felé… Gyorsan dobd fel azt, amelyik még benne van és kapd el a másikat! Ajaj, most megint egy labda van a levegőben! Dobd fel az ügyetlenebbik kezedben levőt, és cseréld ki vele. Aztán így tovább, egy dobás jobbról, egy balról, jobbról, balról … A hangsúly most már a dobásokon legyen. Minél pontosabban dobsz, annál egyszerűbb lesz elkapni.

Ezen a ponton néhányan elakadnak. Vannak akik túl gyorsan csinálják. Nem szabad kapkodni! Akkor kell a labdát eldobni, amikor a közeledő a pályája csúcsán van. Ha megnézed a videót alul, láthatod, hogy az idő nagy részében csak egy(!) labda van a levegőben. Úgy is lassíthatsz a dolgon, hogy magasabbakat dobsz. Minél magasabbra dobod a labdát, annál több időd lesz felkészülni a fogadására. Idővel fokozatosan csökkentheted a magasságot (úgy jobban néz ki), de egyelőre maradjunk inkább kicsivel fejmagasság fölött.

Vannak olyanok is, akik “elfelejtik” eldobni a labdát, egyszerűen csak elkapják a levegőben levőt. Dobálnak hármat-négyet aztán megállnak. Legtöbbször az a probléma, hogy nem merik elejteni a labdákat, vagy egyszerűen nem tudják, mert a kezük utánakap. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem baj, ha leesik a labda. Ez a természetes, hiszen vonzza a Föld! A lényeg az, hogy a fogadó kézben levő labdát fel kell dobni. Ahelyett, hogy utánakapsz a másiknak, kényszerítsd magad arra, hogy eldobd a kezedben levőt, és csak ezután keresd meg az elgurult labdát a földön!

Lassítva

Hozzászólások RSS

Mondta Taking ekkor: 2007. június 21. csütörtök,12:48

kössz , de nem tudok angolul :'(

Mondta Encsé ekkor: 2007. június 20. szerda,12:41

Szinte bármiből lehet csinálni. Pl lehet csak zokniból, esetleg kitömheted valami nagyszemű dologgal (pl bab, kukorica, gyöngy stb).

Esetleg: http://www.jugglingdb.com/compendium/skills/equipment/making/balls/sewingpatterns.html

Mondta Taking ekkor: 2007. június 20. szerda,11:40

Vagy ha nem tudom elő állítani ,akkor
melyiket éri meg megvásárolni kezdőknek a jót vagy a rosszat?

Mondta Taking ekkor: 2007. június 20. szerda,11:38

Egy zsonglőr labda miből készül? Otthon elő tudom állítani?

Mondta matuati ekkor: 2007. május 30. szerda,15:24

Mondasz valamit hehe

Mondta Koli ekkor: 2007. május 27. vasárnap,10:50

Lehet, hogy az a gyerek nem használja…:P

Mondta matuati ekkor: 2007. május 26. szombat,10:48

és a kaszkádra azt hittem, hogy sokkal nehezebb, pedig 3-4 nap alatt meg lehet tanulni, má 1 és fél hete csinálom, és tök jó

Mondta matuati ekkor: 2007. május 26. szombat,10:45

az enyém babzsák, nemtom milyen, valami MB van rajta, de a gyerek akitől van annak má megvan 2 éve, és még nincs semmi baja

Mondta Laci ekkor: 2007. május 19. szombat,21:43

Pár hónapon belül szét fog jönni….nekem legalábbis gyorsan kiszakadt a varrásnál. Ezután vettem Henry’s superior mediumot, amit már több mint 1 éve sértetlen állapotban használok.

Mondta Gera ekkor: 2007. május 19. szombat,20:45

Nekem Duncan labdáim vannak kb. egy hónapja, szerintetek az milyen? Én egy kicsit tömörnek találom, de nagyon jó minőségű, az tény (kutya már kétszer is ellopta, de semmi nem látszik rajta).

Mondta BBface ekkor: 2007. május 19. szombat,10:02

Én zoknival kezdtem, aztán teniszlabda és most szeretnék rendes labdával is játszani. Megéri varrni vagy inkább vegyek gyárit?

Egyébként nagyon jó oldal. Sokat tanultam Robtól. Köszönöm.

Mondta Encsé ekkor: 2007. május 17. csütörtök,16:09

Milyen fajta labda?

Mondta matuati ekkor: 2007. május 17. csütörtök,15:23

beszereztem 3 rendes zsonglúrlabd§t, ôs m§r elôg jĺ megy a kaszkád,

Mondta Stevee ekkor: 2007. május 16. szerda,19:33

Koli
Nagyon komoly ez a video :-D LOL

Mondta Encsé ekkor: 2007. május 16. szerda,17:20

Itt egyikünk sem profi zsonglőr, és fogalmam sincs, mit tud egy profi zsonglőr, így a válaszom az, hogy ha hivatásszerűen akarod csinálni, valószínűleg nem lehet mindent megtanulni tőlünk. :)

Persze így is nagyon sokat tanulhatsz, elég csak véginézni a trükköket, vagy az itt-ott beküldött YouTube videókat. Ezeket többnyire amatőr zsonglőrök készítették, és némelyik tényleg nagyon magas színvonalú.

Tehetségel, kitartással és néhány zsonglőr ismerőssel pl. Tabánban szerintem egy életre való tanulnivalód lesz :)

Mondta matuati ekkor: 2007. május 16. szerda,14:40

szerintetek járjak zsonglőr iskolába, vagy innen is teljes mértékben meg lehet tanulni?

Mondta Koli ekkor: 2007. május 16. szerda,09:38

Az én kedvenc zsongi-oktató-filmem:

Mondta Stevee ekkor: 2007. május 15. kedd,22:14

Profeszionális kaszkád oktatás lépésröl lépésre!Igaz a szöveg angol de de a video magáért beszél!!!

Mondta Encsé ekkor: 2007. május 12. szombat,09:27

Úgy, csak persze két labdával, egy kézben és jóval magasabban. :)
De a lényeg az, hogy a kaszkád dobás _nem_ ilyen.

Mondta Koli ekkor: 2007. május 12. szombat,01:56

JAJJ NEEE
rossz kinket raktam be…:(

ez az a videó amir gondoltam, és ennnek a 4:21-énél kezdődik az a rész…

Mondta Koli ekkor: 2007. május 12. szombat,01:55

Encsé így gondoltad?:

(4:21mpjét nézd)
azért ez se egy rossz alternatyva :P
de gondolom tudja szabályosan is :D

Mondta Encsé ekkor: 2007. május 10. csütörtök,22:16

Ha valaki kettővel egy kézben tanul meg először, akkor előfordul, hogy nem a kaszkád síkjában dobálja a labdákat, hanem erre merőlegesen, egymás mögött, egy távolról indított, közelre érkező körben. (nemtom jobban elmondani.) Ilyenkor egyesek (pl. én is) úgy dobják a labdát, hogy fölgurítják a tenyerükön az ujjuk végéig, mert úgy tudják könnyen pályára állítani, és egyúttal bedobni az éppen leeső labda mögé.
Ha valaki ilyen rossz dobásokkal tanulja meg a kaszkádot, akkor megmarad benne ez távolról közelre hullámzás, ami elég csúnya szerintem. :)
Valahogy így…

Mondta Zsuzsi ekkor: 2007. május 9. szerda,14:37

Én magamtól tanultam meg és így mindent elolvasva, úgytűnik jól is, de hogy lehet csalni ebben, mármint az ujjakon gurítani a labdát?

Mondta Méxi ekkor: 2007. május 8. kedd,17:12

na ez egyre jobban megy…

Mondta magyarembör ekkor: 2007. május 2. szerda,18:59

Kösz a tippet elég korrektül le van írva

Mondta Koli ekkor: 2007. május 2. szerda,18:44
Mondta magyarembör ekkor: 2007. április 30. hétfő,19:44

Hy!Vki meg tudná mondani,h házilag hogy lehet labdát készíteni?(Vagy legalább hogy mi van benne?)

Mondta Gera ekkor: 2007. március 6. kedd,22:50

Ez nagyon jóóó… köszönöm szépen!

Mondta Lui ekkor: 2007. február 12. hétfő,13:27

Sziasztok!Én csak annyit szeretnék tudni hogy hogyan lehet leszedni a videokat?Mert régen le tudtam egy régi géppel win989 alatt Quicktimel.de most az istenért sem tudom leszedni :S

Mondta Encsé ekkor: 2007. február 3. szombat,23:04

OMG. Remélem nem az én hibám!

Mondta Koli ekkor: 2007. február 1. csütörtök,00:30

Hát én is rosszul tanultam meg a kaszkádot és ezt most másfél év utánn javították ki…:D
DE még most sem teljesen jó a kaszkádom, pedig ennek az oldalnak minden trükkjét lazán tolom…;)

Mondta Encsé ekkor: 2007. január 26. péntek,21:44

Majd menni fog :)

Bocs, hogy nem moderáltalak be, valahogy elkavarodott a hozzászólásod a kibertérben :)

Mondta Vikitor ekkor: 2007. január 21. vasárnap,19:34

Hello!
Én rosszul tanultam meg először kaszkádozni honlap nélkül és most elölről kell kezdenem az egészet és a 3 labdánál elakadtam :)

Mondta POWER ekkor: 2007. január 19. péntek,15:25

Helló most kezdtem "zsonglőrködni két hete hozzájutottam 3 különböző színű szoft labdához megy már pár dolog de ez az oldal sokat segít mindent meg akarok tanulni!!

Mondta Moszat ekkor: 2006. május 21. vasárnap,17:13

Sziasztok! Nemrég találtam rá az oldalra, azóta már izomlázas a két könyököm, és majd megőrülnek a szüleim a váratlan puffanásoktól, de elég jól haladok. Mondom ha lúd legyen kövér, elmentem egy boltba(nem reklámozunk) és ideadták ,,legjobb labda" címszóval a nagy boingokat… másnap már csak az egyik világított, harmadnap zörögtek összevissza, szanaszét törtek belül, pedig vastag szőnyeg felett nyomattam… szóval vigyázzatok mire dobjátok ki a spórolt pénzetek :(

Mondta Kétike ekkor: 2006. május 13. szombat,09:03

oh…nagyon köszike, közben már megtaláltam azt, s körül is néztem rajta…puszi! Kétike

Mondta Encsé ekkor: 2006. május 10. szerda,15:29

A trükkök lapon lehet nehézség szerint rendezni a dolgokat, próbáld az elejéről!

Mondta Kétike ekkor: 2006. május 10. szerda,13:45

5 napomba telt, mire teljesen megtanultam kaszkádozni. Most ott tartok, hogy egy percig simán tudom dobálni a lasztikat. Először lehetetlennek tűnt, nem tudtam, hogy mikor kell eldobni a har,adik labdát a kazamből…de rájöttem…a Kaszkád után ki és mit tanácsol, mit tanuljon az ember?

Mondta Barna ekkor: 2006. március 25. szombat,18:48

Csá!

Én is teniszlabdával kezdtem…
De ha budapesti(vagy környéke)laksz akkor a JUNGLE nevü zsonglőr boltban elég olcsó.A http://www.yo-yo.hu -n rendelni is tudsz,de ott CD-rom is van mellé.Éna JUNGLE-ben vett labdákat használom.
Egyébként otthon is tudsz csinálni:Egy zokni orrát levágod.Beletölessz babot/lencsét/ricst…stb.A tetjén össze varrod,és kész is a labda.
De figyelj:NE LEGYEN BENNE KEVÉS TÖLTELÉK?MERT PUHA ÉS LAPÓTYAG LESZ.

Mondta newbie ekkor: 2006. március 25. szombat,18:48

Kezdőknek milyen lebdát tudtok ajánlani?

Mondta Barna ekkor: 2006. március 25. szombat,18:47

Encsé:
Hogyan csináltad a honlapot??????? :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?:

Mondta Barna ekkor: 2006. március 25. szombat,18:47

Na ugye,hogy ugye!
Nem nehéz az.Szerintem alacsonyan könyebb.(Saját vélemény)
Ja meg aztán az átadás felül…
Előszőr muszáj az alacsony kaszkádot megtanulni.(Ez is saját vélemény)
Encse:Köszz ,hogy mondod.Próbálkoztam négy lasztival de nem ment.De már tudom nem is sikerült volna.
Ja és :
Egy évig lehetetlennek találtama a VILLANÁST,de most TUDOM!!!!!!!

Mondta Laci ekkor: 2006. március 25. szombat,18:46

Igen,közben én is megtaláltam…:)
Nem tudom mi történt velem,ma ahogy felkeltem elkezdtem kaszkádozni és tök simán ment,nem azt mondmo hogy rengeteget,de a tegnapi naphoz képest tényleg elég sokat tudtam dobálni. Nem is olyan nehéz :)

Mondta Laci ekkor: 2006. március 25. szombat,18:45

Sajna a yoyo oldalon nem lehet rendelni,de akkor mindjárt tudakolózom a zsonglor.hu-n :)
köszi a segítséget!!

Mondta Encsé ekkor: 2006. március 25. szombat,18:45

Persze, itt is van bemelegítés, mint bármelyik sportnál. :)

Az én első labdáimat talán egy Rossmanban vagy hol vették (ajándékba). Mondjuk azok nem túl jók: kemény, könnyű és nem is annyira tartós. Viszont nem volt drága.
Van a FAQ-ban két bolt, a yo-yo-nál asszem lehet online is rendelni.
Ajánlom még a zsonglor.hu fórumát, (minden zsonglőrt odairányítok), biztos vannak szegediek is, hátha jobb ötleteik vannak mint nekem.

Mondta Laci ekkor: 2006. március 25. szombat,18:45

Kösz a bíztatást :))
most már épp dolgozok ki egy módszert,ami úgy tűnik kezd beválni: mégpedig az hogy először megcsinálom úgy a kaszkádot,hogy csak háromszor dobom fel a labdát.Megállok. Aztán következőben négyszer.Megint megállok. Utána ötször,hatszor stb.és egy idő után már tök jól megy. Nemtom ez mi miatt van így,lehet hogy hozzá kell szoktatnom magam mindig a labdákhoz.:) Egyelőre még csak teniszlabdákkal csinálom,de szeretnék venni normális zsonglőrlabdákat.Nem pesti vagyok, és már megnéztem a boltokat a neten,egyik sincs itt Szeged közelében. Tudnál mondani egy oldalt ahonnan lehet rendelni? Előre is kösz

Mondta Encsé ekkor: 2006. március 25. szombat,18:44

Laci: van akinek nehezebben megy, de nem szabad elcsüggedni! Ha egy kicsit már megy, utána ki fog fejlődni szépre, csak sokat kell gyakorolni.

Mellette esetleg próbálhatsz kétlabdás trükköket is (az ügyetlenebbik kezeddel is!)

Mondta Laci ekkor: 2006. március 25. szombat,18:44

Nemtom,én tök nehezen tudom csak egyenes feldobni,mármint hogy ne magam elé dobjam.Sokat gyakorlom falnál de semmit se segít.:(((

Mondta Barna ekkor: 2006. március 25. szombat,18:43

Nagyon könnyü igy magasan!!Feltétlen tanuljátok meg!;)

Mondta Encsé ekkor: 2006. március 25. szombat,18:46

Szólj hozzá!

  1. Írd ide azt a számot, hogy 11334