Kaszkád – lépésről lépésre

A zsonglőrködés egyáltalán nem olyan ördöngösség, mint amilyennek látszik. Ha már láttál zsonglőrt biztosan ismered a kaszkád figurát. A kaszkádot bárki megtanulhatja pár nap alatt, csak egy kis türelemre és kitartásra van szükség hozzá.

Kezdetnek vegyünk egy labdát… illetve, ha jobban meggondolom eleinte még labdára sincs szükség. Vegyünk bármit ami elég gömbölyű, nem könnyebb mint egy teniszlabda, de nem nehezebb egy biliárdgolyónál. Végső esetben egy vastagabb pár zokni is megteszi, ha sikerül elég gömbölyűre összecsomagolni…Persze a legjobb ha kéznél van néhány “hivatalosnak nevezett” zsonglőrlabda (pár száz forintos hihetetlenül akciós áron akár hármat is lehet kapni). Eleinte érdemes olyat választani, ami nem nagyon pattog, mert sajnos elég sokszor le fogod ejteni, és azt hiszem nem akarsz állandóan az asztal alatt keresgélni… Néhány babzsák vagy ‘footbag’ például tökéletesen megfelel a célnak, de profi boltokat is taláhatsz erre. Mindezek mellett válassz olyat, ami igazán tetszik, mert elég sok időt fogtok együtt tölteni…

Ha megvannak a labdák, egyelőre vegyünk elő egyet. Az alapfelállás a következő: a labdát valamelyik kézben tenyérrel felfelé tartjuk, a másik kezünkkel felkészülünk a fogadásra. Lazán dobd fel a labdát a levegőbe, és kapd el a másik kezeddel! A videó segít, ha nem sikerült elképzelni… Nagyon fontos, hogy a fogadó oldalon ne emeld fel a kezed, nem kell a labda után kapni, csak hagyd, hogy szépen belessen a tenyeredbe. Akkor lesz igazán szép, ha főleg az alkarod dolgozik, és a felkar végig a tested mellett marad. Dobás közben a labdát nézd, a kezednek érezni kell, hová kell nyúlnia!

Helyes
Helytelen

Oké, ez egyszerű volt. Nem kell unalomig gyakorolni, előbb-utóbb úgyis belerázódsz ahogy egyre jobban elmélyülsz a zsonglőrködés tudományában. A következő lépéshez még egy labdára lesz szükség: most kettőt fogunk cserélgetni a két kezünk között. A kaszkád tanulásakor mindkét labdát felfelé kell dobni, ezt fontos megjegyezni, mert a legtöbb ember zsonglőrködés alatt a koszorú nevű figurát érti, és ha egyedül próbál zsonglőrködni tanulni rögtön ezzel kezdi. Ez aztán vagy nagyon sokáig tart, vagy sose sikerül… A kaszkád sokkal egyszerűbb figura, és ebből érdemes kiindulni sok más trükk tanuláskor is.

Fogj egy-egy labdát mindkét kezedbe és dobd fel az egyiket a levegőbe (kicsit szemmagasság fölé), amikor a pályája csúcsához ér, dobd fel a másik labdát is. Kapd el az elsőt, aztán a másikat. Remélem közben helyet cseréltek… Úgyis fogalmazhatunk, hogy az első labdát próbáld meg elkapni a másik kezeddel, és közben – úgy mellesleg – dobd el a másik labdát is (amit aztán kapj el az első kezeddel). A lényeg a mellesleg-en van. Arra koncentrálj, hogy elkapd a labdát, és ne arra, hogy eldobd a másikat is!

Fontos, hogy mindkét labdát dobni kell, nem átadjuk a labdát egyik kezünkből a másikba, hanem feldobjuk! Ha már próbálkoztál a koszorúval, esetleg ebbe a hibába esel…

Egy másik probléma, hogy eleinte sokan nem tudják felfelé dobni a labdákat (különösen a másodikat) inkább előre dobálják. Ha te is így jársz, keress egy üres falfelületet valahol a lakásban, és állj elé! Így a véletlenül előre dobott a labdák visszapattannak a falról, és kis ügyességgel még folytatni is tudod…

Végül egy harmadik gyakori hiba, ha valaki dobás helyett gurítja a labdát az ujjain. Erről tessék leszokni, mert nem szép! Szépen marokra fogjuk a labdát, aztán fel a levegőbe!

Ezt a lépést elég sokat kell gyakorolni, de ha már jól megy, semmi gond nem lehet három labdával sem. Fontos, hogy mindkét kezeddel meg kell tanulnod elkezdeni a figurát, nem elég csak az ügyesebbikkel. Sajnos a dolog szimmetrikus, tehát amíg nem tanulsz meg mindkét kézzel indítani, nem fogsz tudni három labdával sem zsonglőrködni… A legjobb ha felváltva csinálod, egyszer jobb kézzel indítasz, aztán ballal.

Feltéve, hogy jól begyakoroltad a fentieket, elkezdtetünk három labdával foglalkozni. Izgatott vagy, ugye? Örömmel jelenthetem be, hogy túl vagyunk a nehezén. Már csak egy harmadik labda kell, ami összeköti a bal oldali indítást a jobb oldalival, és kész is van a kaszkád! Fogj két labdát az ügyesebbik kezedbe és egyet a másikba. Az első két dobás pont olyan lesz, mint amit idáig gyakoroltál: dobd el az egyik labdád az ügyesebbik kezedből, és cseréld ki a másik kezedben levővel. Most egy labda vészesen közeledik az ügyesebbik kezed felé… Gyorsan dobd fel azt, amelyik még benne van és kapd el a másikat! Ajaj, most megint egy labda van a levegőben! Dobd fel az ügyetlenebbik kezedben levőt, és cseréld ki vele. Aztán így tovább, egy dobás jobbról, egy balról, jobbról, balról … A hangsúly most már a dobásokon legyen. Minél pontosabban dobsz, annál egyszerűbb lesz elkapni.

Ezen a ponton néhányan elakadnak. Vannak akik túl gyorsan csinálják. Nem szabad kapkodni! Akkor kell a labdát eldobni, amikor a közeledő a pályája csúcsán van. Ha megnézed a videót alul, láthatod, hogy az idő nagy részében csak egy(!) labda van a levegőben. Úgy is lassíthatsz a dolgon, hogy magasabbakat dobsz. Minél magasabbra dobod a labdát, annál több időd lesz felkészülni a fogadására. Idővel fokozatosan csökkentheted a magasságot (úgy jobban néz ki), de egyelőre maradjunk inkább kicsivel fejmagasság fölött.

Vannak olyanok is, akik “elfelejtik” eldobni a labdát, egyszerűen csak elkapják a levegőben levőt. Dobálnak hármat-négyet aztán megállnak. Legtöbbször az a probléma, hogy nem merik elejteni a labdákat, vagy egyszerűen nem tudják, mert a kezük utánakap. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem baj, ha leesik a labda. Ez a természetes, hiszen vonzza a Föld! A lényeg az, hogy a fogadó kézben levő labdát fel kell dobni. Ahelyett, hogy utánakapsz a másiknak, kényszerítsd magad arra, hogy eldobd a kezedben levőt, és csak ezután keresd meg az elgurult labdát a földön!

Lassítva

Hozzászólások RSS

Mondta Encsé ekkor: 2008. szeptember 17. szerda,16:39

Mi is örülünk neked! (És mondd el mindenkinek, hogy vagyunk.)

Mondta HiL ekkor: 2008. szeptember 17. szerda,14:24

Hat, en nagyon orulok, h megtalaltam ezt az oldalt! Pont ezt kerestem! Koszonet az oldal keszitoinek!

Mondta nándi ekkor: 2008. szeptember 11. csütörtök,17:55

sziasztok jó ez az oldal 5 perc alatt megtanultam!

Mondta Danka ekkor: 2008. július 20. vasárnap,22:47

Szerintem az összes trükk közül ez a legbonyolultabb, nekem hetekig tartott mire ráéreztem, csak kitartás, ha egyszer meglesz, még bekötött szemmel is megcsinálod

Mondta Zoli ekkor: 2008. július 20. vasárnap,20:32

m este kezdtem el és jol menne!

csak egyszerüen a bal kezemböl nem tm eldobni mikor jön felé a labda! basszus!

Mondta Encsé ekkor: 2008. július 20. vasárnap,20:39

Akkor gyakorold csak azt két labdával. Csak idő kérdése ;)

Mondta Encsé ekkor: 2008. június 18. szerda,19:36

Akkor a nyárra már lesz mit gyakorolni. :)

Gratula

Mondta Nimmm ekkor: 2008. június 18. szerda,19:22

Sziasztok!

Nagyon jó a leírás, fél óra alatt sikerült megtanulnom.

Mondta Laci ekkor: 2008. június 2. hétfő,21:19

Igen, nekem is gyanús, hogy 1 kilós labdákkal játszassz:)

Személy szerint a 100-120 g-os labdákat javaslom, bár célja válogatja, kevéslabdázáshoz én nagyobb, nehezeket; numberjugglinghoz meg kisebb és könnyebb labdákat ajánlanék.

Mondta Koli ekkor: 2008. június 2. hétfő,18:51

Teljesen egyénfüggő..

amúgy szerintem egy 0-val elírtad…

én 95grammosakat használok, de talán a súly nem is olyan fontos…

Sokkal fontosabb az átmérő és az "idom"(gömb)…

Mondta illetektelen ekkor: 2008. június 2. hétfő,11:54

hátő :-) nem tudom melyik labdával lenne könyebb, én most varrtam egy 7-800 grammosat…. szerintetek inkább csináljak egy 1300asat? melyik a jobb?

Mondta Kisattech ekkor: 2008. május 31. szombat,18:21

Sziasztok

Én kb 3hónapja zsonglörködök de már 3db börfocival is mennek trükkök.

Mondta jasdi ekkor: 2008. május 20. kedd,08:27

Sziasztok! tegnap kezdtem, de már néhány dobás megy 3 labdával. Azt hiszem már csak a dobásomon kell pontositani! Jól le van írva! köszönöm!

Mondta TrazíciaVulfia ekkor: 2008. május 18. vasárnap,10:40

Én két nap alatt tanultam meg úgy rendesen a kaszkádot. Most próbálkozom a többi trükkel. Elég nagy koncentrációt igényel.

Mondta Encsé ekkor: 2008. április 18. péntek,09:14

Gratula!

Mondta Gyula ekkor: 2008. április 17. csütörtök,20:35

most sikerült az elmúlt 2 évben először!!!!!!!!!!!!!

Mondta Beni ekkor: 2008. április 16. szerda,14:29

komoly énis tuok mááá ieneked

Mondta Laci ekkor: 2008. április 14. hétfő,14:26

Beanbag?

Mondta zsombi ekkor: 2008. április 14. hétfő,10:16

Hogy hivják azt a labdát amibe van van valamien bab

Mondta Xyz ekkor: 2008. április 13. vasárnap,16:27

Nekem hamar sikerült már sok trükköt tudok! :D

Mondta Zoli ekkor: 2008. április 8. kedd,20:06

Jajj elírtam, mert nem silicium van benne hanem szilikon. Sorry! :S

Mondta Zoli ekkor: 2008. április 7. hétfő,12:31

Sziasztok!

Nem egy nehéz dolog csak oda kell figyelni. Nekem elég hamar sikerült elsajátítanom.

Eleinte vettem 3 labdát ami elég gagyi mert kb. 1 hónap alatt már kezdet is szétjönni. A nevét sajna nem tudom. A napokban viszont vettem magamnak 3DB Sil-X labdát! elég jók.(2000-2500ft/db) körül van az áruk 1/3 részében folyékony silicium van, így ha le is esik vagy elgurulna az rendesen lelassítja a folyamataot. :)

Mondta Dulaika ekkor: 2008. február 18. hétfő,23:03

Tegnap este kezdtem el csinálni de nem a video alapján hanem csak fejből!:D

És összesen olyan 2 óráig gyakoroltam de már vagy 15-20at dobok!!:D

Mondta FraktálGyilkos ekkor: 2008. február 10. vasárnap,15:14

500-at dobtam úgy hogy már 29 napja csinálom. Eleinte zoknikkal indítottam ami marha zavaró volt hogy nem gömb alaku, aztán gyümölcsökkal csináltam, az jó mert kerek és a végén meg tudod enni (narancsot ajánlok :P), most meg footbag féleségekkel. Szerintem nem olyan nehéz megtanulnipersze gyakorlás kérdése, de annyira jó csinálni hogy mindent megér :)

Mondta python ekkor: 2008. január 31. csütörtök,17:57

Szia sophie!

A teniszlabdák valóban idegesítőek, hogy elgurulnak, így ha már elég eltökéltnek érzed magad, és úgy gondolod, hogy nem lenne fölösleges kiadás, akkor szerintem érdemes beruháznod egy 3-4 (esetleg 5) labdás készletet, személy szerint én a jatszo-ter honlapját tudom ajánlani, illetve a lakhelyeden is körülnézhetsz, hátha van a városodban zsonglőrbolt. Jó dobálást;)

Mondta Sofie ekkor: 2008. január 31. csütörtök,17:19

Hali! Én kb két-három hete kezdtem, de sajna nincs sok időm gyakorolni, suli miatt… Viszont már megy a kaszkád, és a majdnem koszorú! :P

Lenne egy kérdésem: milyen labdát ajánlanátok egy teljesen kezdőnek? Eddig teniszlabdákkal gyakoroltam, de nagyon idegesítő, h folyton elgurul… Vagy a spec labdák is ilyenek?

Mondta Vass Szabolcs ekkor: 2008. január 7. hétfő,15:35

ez még csak alap..mi lesz ha buzogányt vesztek a kezetekbe?

Mondta B ekkor: 2008. január 4. péntek,13:40

Jaja ez nekem is megy :))

Mondta Priedon ekkor: 2008. január 3. csütörtök,21:32

NEkem ez túl nehéz:(

Mondta Tica ekkor: 2007. december 29. szombat,17:23

Megy:D:D
úgy 5öt megtook csinálni egymás után…és eldobom..ugyhogy gyak…
köcce

Mondta Tica ekkor: 2007. december 28. péntek,20:58

Hello!
Tetszik ez a z oldal:D
Én a nyáron ezt már megtanultam egyszer,egy feesztiválon,de azóta előse vettem a labdákat:( végre van itthon net…és rá találtam erre az oldalra:)kicsit nehézkesen indulok…mert furcsa így újra egyedül tanulni…de két labdáig eljutottam

Azthiszem innen már csak gyakorlás újra

Mondta Encsé ekkor: 2007. december 28. péntek,21:24

Jaja, menni fog az! :D

Mondta Encsé ekkor: 2007. december 25. kedd,09:36

Megy már?

Mondta Kiki ekkor: 2007. december 25. kedd,00:03

Jo hát ez az alap =)

Mondta raga ekkor: 2007. december 21. péntek,06:46

Nekem már megy :)

Mondta viky ekkor: 2007. december 10. hétfő,13:58

Mondta viky ekkor: 2007. december 10. hétfő,13:52

óóó bárcsak én is ilyen ügyi lennék mint ez pasi xd :)

Mondta Encsé ekkor: 2007. november 24. szombat,11:13

Na, az ilyeneket szeretem olvasni! :)

Mondta *sophie* ekkor: 2007. november 23. péntek,21:17

hú,nagyon állat ez az oldal,mindigis döbbenten néztem a zsonglőröket,köpni-nyelni nem tudtam,annyira hatással volt rám..erre most én is elkezdtem zoknikkal,es haladok ;) már csak egy egykerekű biciklin kell megtanulnom tekerni,és irááámy a cirkusz!:)

Mondta Encsé ekkor: 2007. november 23. péntek,14:08

Mills mess öttel? Az nem semmi…

Mondta Taking ekkor: 2007. november 23. péntek,13:40

megy akaszkád 5 labdával és a Mills mess is!:D

Mondta Szandy ekkor: 2007. október 21. vasárnap,11:59

helló! Én is most tanultam meg 3 labdával, tök jó, nagyon tetszik. fél óra alatt sikerült. És már 3 db 3 labdás indítást, dobást tudok. XD Ahhoz képest, hogy 3 hete tört el a csuklóm, és még nem tudom kifordítani… :)

Mondta Dénes ekkor: 2007. augusztus 23. csütörtök,20:45

házi készitésű labdát hogy csináljak? mer irta valaki hogy vágjam le a zokni orrát aztán tömjem tele és varjam be. az ugy jó lesz? és feszesre vagy inkább lazára csináljam? vagy az ilyen labdánál jobb a teniszlabda? meiket válasszam?

Mondta matuati ekkor: 2007. augusztus 2. csütörtök,08:52

én már kitartok a házikészítésű labda mellett, az enyém zokni, kitömve rizzsel

Mondta Rosetta ekkor: 2007. július 24. kedd,21:03

szerintem csak az vegyen zsonglőrlabdát, aki már tényleg nem ejti le olyan sokszor, mert én pont most nyertem 3 db moon zsonglőrlabdát, és ahogy elnézem, elég könnyen leamortizálódnak, pedig szőnyegre ejtem őket

Mondta Arisa ekkor: 2007. június 30. szombat,09:16

Én nem költök ilyen labdákra jóvan na most kezdtem én is tanulni az egészet… a két labdás kaszkád egész jól megy ^.^ .

Személy szerint én teniszlabdákat használok, szerintem az is bőven megfelel ^^ .

Mondta Laci ekkor: 2007. június 23. szombat,10:14

Ja,tök ugyanolyan labdáim vannak nekemis,csak más a gyártója. Először én is azt a 3-labdás kiszerelést vettem,az már alaposan szét van cincálva,pedig csak pár hónapot használtam. Igazából nem panaszkodhatok,mert ahhoz képest hogy mennyit használtam(na meg milyen helyeken) ezeket a hasított bőr labdákat,még mindig egész tűrhető állapotban vannak.

Mondta Encsé ekkor: 2007. június 23. szombat,09:44

Laci: nekem jól bírták a labdáim, ilyen velúros valamik (http://www.jatszo-ter.hu/?mode=view&id=33), 2K HUF volt darabja. Bár annyit nem használtam, mint az előző garnitúrát, amiből 1000Ft volt három és pár hónap alatt teljesen leamortizálódtak.

Mondta Taking ekkor: 2007. június 22. péntek,17:28

igazad van Laci

Mondta Laci ekkor: 2007. június 21. csütörtök,22:23

Kezdek erősen hajlani a házikészítésű labdák felé,ugyanis az eddig tökéletesnek megítélt henry’s beanbagem kezd kiszakadozni,és nincs kedvem egy újabb 8-9 ezret áldozni új labdákra. Szinte minden tekintetben jobb home-made labda, hizen te választhatod ki a méretét,anyagát, töltetét, telítettségét, színét, satöbbi,satöbbi. Persze,jár egy kis munkával, de szerintem még mindig jobban megéri mint az az 1700 ft labdánként.

Szólj hozzá!

  1. Írd ide azt a számot, hogy 15723