Lufiság

Pár hete Cactussal rendeltünk két csomag kukaclufit az irodába, aztán megint nekiláttam a hajtogatásnak. Az egész a zsonglőrködés nyilvánvaló kiegészítéseként indult egy éve. A kisgyerekek imádják, és én pont abban a korban vagyok, amikor egyre több ismerősömnek lesz megfelelő méretű, azaz pár éves gyereke. Így aztán nyugodtan hajtogathatok egy állatkertnyi állatot, ők boldogan játszanak az eredménnyel. Tökéletes szimbiózis.

A lufikat neten rendeljük. Itt jegyezném meg, hogy annyira azért nem olcsó mulatság. A százas csomag ára 2700 Ft körül mozog, plusz a szállítás. Az elején be kell ruházni egy pumpára is, aminek két oka van. Először is, ki akarna olyan lufit a gyerek kezébe adni, amit előtte a szájába vett, másodszor pedig: többek egybehangzó állítása szerint ezt a lufit szájjal lehetetlen felfújni.

Cactus még csak most kezdi a hajtogatást, így neki vettünk pumpát is, mégpedig egy kezdő készletet formájában, amiben a pumpa mellé kb. tíz lufit is adnak. Saját tapasztalataim alapján arra építettünk, hogy ezek a lufik egytől egyik szét fognak durranni már fújás közben. Nagyjából így is lett. Bizonyára rosszabb minőségűt csomagolnak a készletbe. De semmi gond: a lényeg úgyis a pumpa volt, ami így csak kb. 1000 Ft-ba került. Vettünk még egy nagy csomag rendes lufit is hozzá, abból aztán hajtogathat.

A vásárláskor arra szoktam figyelni, hogy 260-as Qualatex lufit vegyek. A 260 a lufi méretére utal. Amennyire tudom, ez azt jelenti, hogy a teljesen felfújt lufi nagyjából 2 inch átmérőjű és 60 inch hosszú (azaz 5 centi x 152 centi) lesz. Ez a közepes vagy normál méret, de van még 160-as és 360-as stb. is.

Első lépésekhez leírást találunk a neten (többnyire angolul). Itt például egész jó videók vannak, erre meg erre pedig szöveges leírások. Ez mindenképp elég az induláshoz.

Clearbox Clearbox Clearbox Clearbox Clearbox

Hozzászólások RSS

Mondta encse ekkor: 2010. március 4. csütörtök,10:41

Csak arra tudok gondolni, hogy valahogy feltöltötte a lufit.

http://home.howstuffworks.com/science-projects-for-kids-current-electricity1.htm

Mondta Horváthné zsóka ekkor: 2010. március 3. szerda,13:19

Szó szerint értem.A bohóc elővette felfújta és nem láttam hogy odadörzsölte volna valamihez is hogy feltöltődjön,na szóval felfújta odatette mondjuk a falhoz és a lufi ott maradt.Nem héliummal fújta fel,csak úgy szájjal,és bárhová tette mondjuk a fejemhez,vagy kezemhez ott maradt a lufi.

Mondta encse ekkor: 2010. március 1. hétfő,21:57

Pontosan mire gondolsz amikor azt mondod h odatapad?

Mondta Horváthné sósóka ekkor: 2010. március 1. hétfő,13:08

Sziasztok,tudna nekem valaki segíteni abban,hogy mitől tapad oda a lufi ahová akarom?A Heim Pál kórházban láttam a bohócdoktoroktól és nagyon megtetszett és nem tudok rájönni,hogyan csinálták.Azt mondták egyszerű közönséges lufik voltak.Köszönöm Zsóka

Mondta tesztbandi ekkor: 2007. augusztus 21. kedd,12:50

En fel tudom fujni akarmelyik fajtat :D
de en se ismerek mast :D

Szólj hozzá!

  1. Írd ide azt a számot, hogy 14387